Oldal: 1 / 3

"Szolgálati közlemény, kérés"

Elküldve: 2019.10.28. 09:41
Szerző: ING-SAT
Sziasztok!

Mint ismert, Fórumunk fotótárhelyét eddig biztosító, szabad felhasználási felületet, tárhelyet lehetővé tevő "tinypic.com" szolgáltató, "egyik napról a másikra", sajnálatosan beszüntette tevékenységét és az oda, az elmúlt években feltöltött fotóink (több ezer, esetleg akár tízezer db. is) elvesztek. Ennek teljes körű helyreállítása - megítélésem szerint - szinte lehetetlen.
Mind ezek ellenére, kérek minden fórumozó társat, a sat, a tv és a rádió URH vételek területén eredményes és aktív amatőr társakat, hogy tegyük meg a lehetetlent is, azaz, mindenki próbálja visszatölteni a korábbi kommentjeihez a korábbi fotóit, képernyőfotót, biztonságosabb, stabilabb képtárhely szolgáltató felületére. Tudom, ez egyeseknél igen nagy munkát, ismételt időbefektetést igényelhet. Én már megkezdtem egyes képernyőfotóim ismételt feltöltését a "hu.imgbb.com" tárhelyre, mint egyik javasolható felületre.
Érdemes azon is elgondolkodni, hogy a Fórumunk fotóit, egy fizetős, de stabil képtárhely szolgáltatóhoz telepítsük át, melynek költsége, személyenként, évente néhány ezer forintba kerülhetne, az ezen "biztonsági" módszer alkalmazását támogató, azt vállaló, amatőr társaknak.

Üdvözlettel;
Hajdú Mihály

Re: "Szolgálati közlemény, kérés"

Elküldve: 2019.10.29. 12:14
Szerző: ING-SAT
Nem kevés munkával, a nálam fellelt másolati dokumentumokból, fotókból, sikerült újra feltöltenem Rottenbacher Sándor, valamint Podanyi Gyuri tv-amatőr társaink TV-DX vételeikkel kapcsolatosan az érintett tv-társaságoktól kapott vételi visszaigazolások, az ún. TV-QSL lapok és visszaigazoló levelek elektronikus fotót. Így azok mától ismételten láthatókká váltak eredeti topikjukban.

Re: "Szolgálati közlemény, kérés"

Elküldve: 2019.11.04. 10:14
Szerző: ING-SAT
Laczó János amatőr társunknak a "korabeli" TV-DX vételei eredményeit a Fórumunkon 11 részben bemutató "tájékoztató sorozatom" fotóit mára sikerült teljeskörűen újratölteni a Fórum megfelelő írásaihoz. A számottevő munkával létrehozott beszámolók szövegének és fotó tárának biztonságosabb megőrzése érdekében, Laczó János tv-dx amatőri munkásságának anyagát is megpróbálom majd "átírni" az ing-sat.what.hu weblapomnak a TV-DX amatőröket bemutató ["TV-DX amatőrök bemutatása"] könyvtárába, egy külön létrehozandó név címsora alatt is.
A Fórumtársaknak, olyan kommentjeinek fotó melléletei, melyek nem az én gépemről kerültek feltöltésre, azok nincsenek meg nekem, így azok újra feltöltésében sem tudok segíteni nekik. Ezért kérek mindenkit, hogy a hiányzó, "eltűnt" fotóikat, lehetősége szerint, mindenki próbálja újratölteni a Fórumra, hogy azok újra olvashatók, megtekinthetők legyenek mindenki számára.

Re: "Szolgálati közlemény, kérés"

Elküldve: 2019.11.04. 18:21
Szerző: Sszilu
ING-SAT írta:Laczó János amatőr társunknak a "korabeli" TV-DX vételei eredményeit a Fórumunkon 11 részben bemutató "tájékoztató sorozatom" fotóit mára sikerült teljeskörűen újratölteni a Fórum megfelelő írásaihoz. A számottevő munkával létrehozott beszámolók szövegének és fotó tárának biztonságosabb megőrzése érdekében, Laczó János tv-dx amatőri munkásságának anyagát is megpróbálom majd "átírni" az ing-sat.what.hu weblapomnak a TV-DX amatőröket bemutató ["TV-DX amatőrök bemutatása"] könyvtárába, egy külön létrehozandó név címsora alatt is.
A Fórumtársaknak, olyan kommentjeinek fotó melléletei, melyek nem az én gépemről kerültek feltöltésre, azok nincsenek meg nekem, így azok újra feltöltésében sem tudok segíteni nekik. Ezért kérek mindenkit, hogy a hiányzó, "eltűnt" fotóikat, lehetősége szerint, mindenki próbálja újratölteni a Fórumra, hogy azok újra olvashatók, megtekinthetők legyenek mindenki számára.
Sziasztok!

Sok-sok fotó, kevés szabadidő, de azért menni fog! :-)

Üdv.: Szilárd

Re: "Szolgálati közlemény, kérés"

Elküldve: 2019.11.05. 21:28
Szerző: Németh Józsi
Sziasztok!

Internetes kép és hanganyag feltöltésre már évek óta egy ingyenes web tárhelyet használok: https://www.ucoz.hu/ - létrehoztam egy saját oldalt - http://enjoe.ucoz.hu/ - "Fotóalbumok" címszó alá töltöm fel rövid leírással a különböző fórumokra beillesztett képeimet. A webtárhely a képek eredeti mérete mellett létrehozza az 500 és a 200 pixel széles kicsinyített változatát is a helyi megjelenítéshez, de mivel a linkek nem rejtettek így könnyen illeszthető bármely fórum felületére...

Én is csak remélni tudom, hogy a tárhelyem ingyenessége megmarad, igaz ennek az is a feltétele, hogy látogassák az oldalt, talán eddig ezt sikerült elérnem, mert már többször kaptam ingyenesen tárhely méret növelést.

Akinek van kedve és ideje egy kis weboldal szerkesztéshez, annak ajánlom az uCoz rendszerét.

üdv Józsi

Re: "Szolgálati közlemény, kérés"

Elküldve: 2019.11.08. 19:10
Szerző: ING-SAT
Több napi munkával sikerült újra feltöltenem néhai Bakos Gábor tv-amatőr társunk TV-DX vételeikkel kapcsolatosan az érintett tv-társaságoktól kapott igen nagyszámú vételi visszaigazolások, TV-DX QSL-lapok és visszaigazoló levelek, valamint egyéb vételi relikviái, különlegességei elektronikus fotóit is. Így azok mától ezek is, ismételten láthatókká váltak eredeti topikjukban. Ajánlom minden amatőr társ figyelmébe ezen trófeákat!

Re: "Szolgálati közlemény, kérés"

Elküldve: 2019.12.18. 18:33
Szerző: scansat
Véleményem szerint egy ekkora és ilyen speciális közösséget kiszolgáló weboldalnak már rég saját webszerveren kellene lennie ha ilyen foto-relikviák kerülnek feltöltésre. Ez nem egy több ezres torrent oldal hanem pár száz fős. Abból is egyszerre jó ha 50-60 jelen van. ( Felhasználók száma: 169. A legtöbb felhasználó (56 fő) 2019.11.13. 23:29-kor tartózkodott itt.)
20-30 ezer ft egy használt szerver használt-cikk oldalakon, de cégeknél a levetett szerverekhez sokszor ingyen hozzájutni. Merevlemez meg több száz gigabájtos akad ingyen is hozzá...akár nálam is. Én filmek és e-könyvek miatt üzemeltetek idehaza egy HP Proliant Gen8-as szervert. A nap 24 órájában az év 365 napján megy. Egy sima webszerver amire csak képek vannak töltögetve meg hozzászólások, a fórumról, nem kell csúcsgép legyen. Aztán RAID-ben van mindenről tartalék és lehet menteni Backup fájlokat hajnalonta felhőtárra. Az ingyenes webszerverekről meg annyit hogy nincs ingyen ebéd továbbra sem. Míg a reklám viszi megy...amint nem..vagy épp megunja a tulaj kikapcs!

e-Mail cím változások.

Elküldve: 2021.03.07. 10:11
Szerző: Kocsis Ferenc
Az utóbbi időben akadozik a .freemail.hu szolgáltatás, ráadásul sok e-Mail cím (nem csak a freemailosok) "köztudatba" került, adják-veszik őket a különböző reklámcégek!
Fentiek miatt megszüntetem a "tvdxklub@freemail.hu" és "kocsisf@freemail.hu" e-Mail címeket! Ezután mindkettő gmail -os lesz. A Klub új e-Mail címe már olvasható ez előlapon, célszerűen [kukac] megjelöléssel... Ok: a robotok kiszűrése... A másik e-Mail cím a honlapomon lesz olvasható, természetesen kép formátumban. A régi freemailos e-Mail címek még 3 hónapig lesznek elérhetőek!

Re: e-Mail cím változások.

Elküldve: 2021.03.07. 18:17
Szerző: Pasa
Kocsis Ferenc írta:Ezután mindkettő gmail -os lesz.
Én távol tartanám magam a gmailtól, nem jobb a freemailnál és adatokat gyűjt... :(
Vagy saját szerver, vagy hotmail a megoldás - szerintem. :)

Re: e-Mail cím változások.

Elküldve: 2021.03.07. 20:52
Szerző: Kocsis Ferenc
Pasa írta:Vagy saját szerver, vagy hotmail a megoldás - szerintem. :)
Sajnos, a hotmail tényleg felejtős! A rengeteg spam miatt állandóan kizárják a szolgáltatót a forgalomból... Nálam is működne egy ilyen e-Mail cím, de mivel szinte egyetlen üzenet sem jön meg, reménytelen! Kimenő forgalomra viszont csak a gmail a megbízható... A Telekom sem bír el a saját szolgáltatásával... És ezek sajnos kemény tapasztalatok...
Saját szerver ügyben én nem gondolkodnék...
Köszönöm az ötleteket! Erre jó a fórum, beszéljük meg!

Üdvözlettel: Feri